Halak
Halak alatt a mindennapi szóhasználatban általában csak a csontos halakat értik, tudományos értelemben véve azonban mindazokat a nem négylábú, vízi gerinces állatokat így nevezik, amelyek nem kétéltűek, hüllők, madarak vagy emlősök. Szócikkünkben az utóbbi tudományos jelentést követjük.
A halak fogalma nem egységes rendszertani kategória (parafiletikusak), mivel nincs olyan közös levezetett (apomorf) jellemzőjük, amely valamennyiükre érvényes volna és semmilyen más gerinces állatra nem volna érvényes. Közös tulajdonságaik a „nem négylábú” jellegükből következik, ami viszont ősi tulajdonság, így csupán ebben az ősi tulajdonságban való megegyezés (szünpleziomorfia) jellemzi őket. A világon mintegy 30 000 fajuk ismert.
A fentieken kívül még néhány olyan élőlénycsoport neve is tartalmazza a hal szót, amelyek rendszertanilag valójában nem tartoznak a halak közé. Ilyenek például a puhatestűek közé tartozó tintahalak (Sepiida), valamint a lándzsahalnak nevezett apró fejgerinchúros tengeri lények. Szintén nem hal a békák vízben élő lárvája az ebihal, ahogyan a többi kétéltű (gőték, szalamandrák) vízben élő, halszerű alakja sem. Valamennyi négylábú állat és az ember is az embrionális fejlődése egy jellemző szakaszában halhoz hasonló, mivel az egyedfejlődés során láthatóvá válhatnak a közös evolúciós múlt nyomai.
Tágabb értelemben halaknak szoktuk tekinteni a gerinchúrosok (Chordata) törzsén belül a gerincesek altörzsének (Vertebrata) – a korábbi elterjedt felfogás szerint a gerincesek törzsének – alábbi osztályait (más felfogások szerint ettől eltérő rendszertani szintű csoportjait). A nem állkapcsosokat (nyálkahalak, ingolák) összefoglaló néven állkapocs nélkülieknek (Agnatha vagy Hemicraniota) nevezik, ami azonban parafiletikus csoport, ezért a korszerű rendszertanban nem használatos taxon.
Az IUCN Vörös Lista a 29300 leírt halfajból 1200 veszélyeztetett fajt sorol fel, de a vizsgálat kevesebb, mint 3000 halfajra terjedt ki, így a veszélyeztetett halfajok száma ennél nagyobb.